Kiemelt termékekKeresésElérhetőségBelépés / Regisztráció
Válasszon nyelvet:
  Szlovák   |  Magyar   |  Angol
Pénznem:
Bevásárlókocsi
kosárban 0 termék
Könyvek
Alsó tagozat
Antropológia
Biológia
CD-ROM
Emberismeret, etika
Ének-zene
Érettségi, felvételi
Európai Unió
Filmek
Filozófia
Fizika
Földrajz
Grafológia, írás- és rajzelemzés
Gyermek- és ifjúsági irodalom
Gyermek - és ifjúságvédelem
Gyógy- és fejlesztőpedagógia
Hangoskönyvek
Hely- és regionális történet
Idegennyelvű kiadványok
Informatika
Intézményvezetés
Ismeretterjesztő kiadványok felnőtteknek
Ismeretterjesztő kiadványok gyerekeknek
Játék, tánc, dráma
Jogi kiadványok
Kémia
Képzőművészet
Kézművesség
Kommunikáció, retorika
Könyvtár
Környezeti nevelés
Kötelező olvasmányok
Közgazdaságtan
Lexikonok
Magyar nyelv és irodalom
Matematika
Mesekönyvek
Művelődéstörténet
Művészet
Néprajz
Nyelvkönyvek
OKJ képzések tankönyvei
Oktatófilmek
Óvodapedagógia
Pályaválasztás, továbbtanulás
Pedagógia
Pszichológia
Rajz és vizuális kultúra
Romológia, romapedagógia
Szépirodalom
Színház
Szociális munka
Szociológia
Tankönyvek (Általános és középiskola)
Testnevelés és sport
Történelem, társadalomismeret
Útikönyvek, térképek
Vallás
Zene
Térképek, atlaszok
Szótárak
Ajándékkönyvek
Egyetemi tankönyvek
Matematika
Biológia
Filozófia
Fizika
Földrajztudomány, geológia
Informatika
Irodalomtörténet
Jogtudomány
Kémia
Közgazdaságtan
Nyelvkönyvek
Térképészet
Történelemtudomány
Pedagógia, gyógypedagógia
Pszichológia
Szociológia
Kommunikáció
Kultúrtörténet
Környezetfizika
Társadalomtudomány
Nyelvészet
Politológia
Művészettörténet
Szépirodalom
Antrolópia, néprajz
Film
Teológia, vallástörténet
Taneszközök
Antikvárium
Rólunk
Hírek
Hogyan vásároljunk
Elérhetőség
GDPR
Keresés
Részletes keresés
 
Összes termék  >  Könyvek  >  Egyetemi tankönyvek  >  Pszichológia
Demetrovics Zsolt (szerk.)


Az addiktológia alapjai I-II. Könyvcsomag

Kiadás éve: 2009
Kiadó: ELTE Eötvös Kiadó Kft.
Nyelv: HU
ISBN: 9789 6369 3131 5
Kötés: Fóliázott karton
Oldalszám: 121

Demetrovics Zsolt
Addiktológiai fogalmak
A droghasználat rendkívül heterogén jelenség. Ugyan a médiából, a különböző híradásokból úgy tűnhet, mintha létezne valamilyen általános droghasználat, valójában, tisztában kell lennünk azzal, hogy túlzó leegyszerűsítés általában droghasználatról vagy kábítószer-használatról beszélni.
A jobban ismert alkohol esetében sokkal inkább rendelkezünk a differenciálás képességével. Tudjuk, hogy van, aki csak ünnepi alkalmakkor iszik, míg más minden este elfogyaszt egy pohár sört vagy bort. Megint más, ennél lényegesen ritkábban, csak hétvégén fogyaszt alkoholt, akkor azonban le is részegedik. Van, aki viszont pálinkával kezdi a napot, s van, aki soha nem iszik tömény italokat. Másfelől közelítve, van, aki kizárólag társaságban iszik, bulikon, ünnepségeken, vagy épp a kocsmában a haverokkal, míg más elsősorban rejtőzködve, otthon, magányosan. És tudjuk, hogy az elszenvedett problémák mértéke hasonlóan változatos az alkoholt fogyasztók körében.
A droghasználat jelenségére kevésbé látunk rá; elsősorban illegalitása miatt rejtettebb viselkedés ez. Látni, elsősorban azt a formáját látjuk csak, ahol már súlyos problémák jelentkeznek, ahol a használó segítségre szorul, megjelenik az egészségügyi rendszerben. Valójában azonban a droghasználat nem kevésbé differenciált jelenség. Sőt, ha lehet, bizonyos szempontból még differenciáltabb, hiszen itt nem is egy hatóanyagról van szó, hanem számos különböző szerről, amelyek hatása nagyban eltér egymástól. A következőkben a droghasználat különböző típusait, módozatait foglalom össze, illetve néhány, a pszichoaktív szerek használatával kapcsolatos alapfogalmat tisztázok.
Drog, kábítószer, pszichoaktív szer
Már a fentiek során is sokat használtuk a drog kifejezést, ezért érdemes tisztázni, hogy miről is van szó. A drog szó számos jelentéssel bír, pontos jelentése ily módon általában a szövegkörnyezetből azonosítható csak.
Legáltalánosabb értelemben (1) drognak nevezhetünk minden olyan kémiai anyagot, amely a szervezetbe kerülve megváltoztatja annak valamilyen működését. Ez a tág, tisztán farmakológiai szempontú jelentés tükröződik az orvostudományban is, ahol az angol „drug” szó valamennyi gyógyszert jelöli (World Health Organization, 1994a). A magyar nyelvhasználat ezt az általános jelentést nem vette át. A drog szó szűkebb jelentése (2) azokat a kémiai anyagokat jelöli, amelyek pszichoaktív hatásúak, azaz a központi idegrendszeren keresztül fejtik ki a hatásukat. A magyar
nyelvben, de többnyire a nemzetközi addiktológiai irodalomban is ennél még szűkebb jelentés használatos, azaz (3) elsősorban az illegális szereket illetjük a drog szóval. Bizonyos legális, ámde kizárólag „drogként” használatos szerek (például az inhalánsok) mindazonáltal még ezt a definíciót is pontatlanná, bizonytalanná teszik.
A kábítószer kifejezés, szigorúan véve, egy jogi kifejezés, amely azon kémiai anyagok körét fedi, amelyek rajta vannak az illegális szerek listáján. Ez lényegében megegyezik a magyar köznyelvi használattal, amely az illegális drogokat illeti ezzel a kifejezéssel. Akkor érdemes tehát ezt a kifejezést használni, ha kifejezetten hangsúlyozni akarjuk, hogy illegális szer használatáról van szó.
A pszichoaktív szerek kifejezés hangzik a legbántóbban a fülünk számára, mégis, ez kifejezés talán a legpontosabb. A kifejezés alatt azokat a kémiai anyagokat értjük, amelyek hatásukat a központi idegrendszeren, azaz az agyon és a gerincvelőn keresztül fejtik ki. A jelentés értelemszerűen független az adott pszichoaktív szer jogi státuszától, azaz legális vagy illegális mivoltától. Ezeket a szereket szokás drognak is hívni; felsorolásunkban a drog szó második jelentése nyomán. A magyar nyelvben azonban, ahol a drog szó egy szűkebb értelmet jelöl – elsősorban az illegális pszichoaktív anyagokat értjük alatta – ez okozhat kis problémát, hiszen a köznyelv nem tekinti drognak az alkoholt vagy a nikotint, holott utóbbiak is pszichoaktív szerek, csakúgy, mint a központi idegrendszeren ható gyógyszerek. A „pszichoaktív szer” vagy „pszichoaktív kémiai anyag” kifejezés használata tehát akkor igazán hasznos, ha utalni akarunk arra, hogy valamennyi központi idegrendszeren ható szerről beszélünk. A pszichoaktív szer kifejezés egyben azt is jelzi, hogy mivel ezek a szerek a központi idegrendszerre hatnak, így az észlelés, az érzékelés, a gondolkodás, a különböző kognitív folyamatok befolyásolása az elsődleges hatásuk.
A pszichoaktív szerek típusai
A pszichoaktív szereket sok szempont szerint csoportosíthatjuk. Vizsgálhatjuk például, hogy egy szer legális vagy illegális (az adott kultúrában), természetes vagy szintetikus. Ezek a csoportosítások azonban nem sok érdemi információt tartalmaznak. Nem szabad ugyanis elfelejtenünk, hogy például a legalitás szerinti csoportosítás elsősorban az adott kultúra, társadalom normáitól függ, és ugyanakkor nem sokat árul el magáról a kémiai anyagról. Lényegi információt tehát ez a felosztás kizárólag jogi szempontból hordoz. Azért fontos ezt hangsúlyozni, mert a közgondolkodás hajlamos azzal a feltételezéssel élni, hogy a „bölcs állam” szakemberek véleményén alapuló döntéseket hoz, azaz értelemszerűen az egyes kémiai szerek veszélyessége képződik le legális, avagy illegális státuszukban. Ez azonban nincs így; legális, illetve illegális státuszuk mögött elsősorban nem tudományos eredményeket, hanem a vélt vagy valós társadalmi elvárásokat követő politikai döntéseket látunk, amelyek inkább érzelmi és tradicionális szempontokon, s nem tudományos konszenzuson nyugszanak.
A legelfogadottabb, s leginkább használható felosztás az egyes kémiai anyagok központi idegrendszerre gyakorolt hatása alapján történik. E felosztás szerint a legáltalánosabb megközelítésben elkülöníthetjük a stimulánsokat, amelyek
elsősorban serkentőleg hatnak a központi idegrendszerre, továbbá a nyugtató hatású szereket, valamint a hallucinogén anyagokat. Utóbbiak – bár változó mértékben hordozhatnak akár stimuláns, akár depresszáns tulajdonságokat – elsődleges hatása a kognitív funkciók, az érzékelés, az észlelés, a gondolkodás folyamatainak megváltoztatása. Ez a három csoport azonban a valóságban további csoportokra bomlik. Még a leghomogénebbnek tekinthető stimulánsok között is érdemes külön csoportban kezelni a kokaint, illetve az egyéb, elsősorban amfetamin típusú stimuláns szereket. A legális szerek közül a nikotin és a koffein is a stimulánsok nagy csoportját gyarapítja; természetesen az előbbiektől jól elkülöníthető alcsoportban. Mindezen szerek közös hatása a központi idegrendszer serkentése, az éberségi szint, az aktivitás növelése, a fáradtságérzet csökkentése. Jellemző ezen szerek étvágycsökkentő hatása is.
A központi idegrendszeren elsősorban nyugtató hatást kifejtő szerek közé tartozik az alkohol, a különböző nyugtató, altató, szorongásoldó hatású gyógyszerek, valamint az opiátok (morfium, kodein, heroin, metadon, buprenorfin). Ezek a szerek relaxációt, a feszültségek csökkenését okozzák, nagyobb dózisban többnyire álmosító hatásúak. Használatuk során romlik a koncentráció, a figyelem, a tanulási képességek, meghosszabbodnak a reakcióidők.
A legváltozatosabb, legsokszínűbb csoportot a hallucinogének jelentik. Végső soron ide sorolhatjuk a kannabiszt, bár hallucinogén hatása mind intenzitásában, mind pedig minőségében jelentősen eltér a klasszikus hallucinogénekétől. A csoport tipikus tagjai inkább az LSD, a meszkalin vagy a pszilocibin. Ezek mellett – jelentős depresszáló hatásuk ellenére is – elsősorban ide soroljuk a szerves oldószereket is. Egyes szakkönyvek itt helyezik el az ecstasyt (MDMA) is, bár ez a szer, néhány rokon entaktogén vegyülettel együtt inkább a stimulánsok közé sorolható.
Droghasználati mintázatok
Mint arról fentebb esett is már szó, a pszichoaktív szerek használata sem homogén jelenség, éppen ellenkezőleg, jelentős variabilitást mutat. Ráadásul nemcsak az egyes szereket összehasonlítva, de egy-egy szeren belül is a legváltozatosabb használati intenzitást, módot, mintázatot találhatjuk. Az egyes használati mintázatokat illetően talán az Egyesült Államok Marihuána és Drog Abúzus Elleni Nemzeti Bizottsága által felállított, öt használati módot elkülönítő rendszer a leggyakrabban használt (National Commission on Marijuana and Drug Abuse, 1973). Bár az eredeti felosztás a kannabisz használatával kapcsolatosan készült, jól alkalmazhatók a kategóriák más szerekre vonatkozóan is.
A kísérletező (experimental use) életében összesen tíznél kevesebb alkalommal használja az adott drogot, elsősorban kíváncsiságból. A szociális-rekreációs használó (social-recreational use) mindig valamilyen társadalmi aktivitáshoz, kikapcsolódáshoz, szórakozáshoz kötődően fogyaszt drogot. Ez tűnik a leggyakoribb droghasználat módnak, amelyet napjainkban leginkább a hétvégi, táncos szórakozóhelyek látogatásához kötött kannabisz-, amfetamin- vagy ecstasy-, valamint alkoholhasználat jellemez (Demetrovics, 2001; Solowij, Hall, & Lee, 1992;
Demetrovics és Rácz, 2008). A szituációs droghasználót (circumstantial-situational) elsődlegesen az jellemzi, hogy valamilyen problematikus helyzet kezelése, aktuálisan fellépő stresszének enyhítése vagy körülményeinek elviselhetőbbé tétele céljából használ drogot. Ezen szerhasználati mód már jelentős mértékben magában rejti a veszélyét egy maladaptív tanulási mechanizmus elindulásának, amennyiben a használó „rátanul” arra, hogy a számára problémás, konfliktusos helyzeteket egy pszichoaktív szer használata révén próbálja kompenzálni, megoldani. Az intenzifikált használó (intensified use) hosszú időn keresztül használ valamilyen drogot, elsősorban annak érdekében, hogy hosszan fennálló problémáit enyhíteni próbálja. A kényszeres használótól (compulsive use) alapvetően az különbözteti meg, hogy bár valamilyen fokú testi és/vagy lelki függőség az előbbi esetében is fennáll, mégis megőrzi a helyét a társadalomban, szociális szerepei nem sérülnek alapvetően.
Az egyes mintázatok mutatnak bizonyos összefüggést az egyes szerekkel, szertípusokkal, de hangsúlyozandó, hogy a használati mintázat kialakulásában a drog pszichoaktív hatásaihoz hasonló mértékben járulnak hozzá egyéb tényezők is: a személy pszichés és fizikai jellemzői, a használat kontextusa (Zinberg, 1984). Így, bár az opiátok esetében is leírtak kipróbálói, sőt rekreációs (Zinberg & Jacobson, 1976) használati módot is, ezen szerek esetében a kényszeres használati mód a leggyakoribb. Hasonló a helyzet a szintén nagyon erős addikciót kiváltani képes nikotin esetében is; itt is inkább a kényszeres, mintsem a rekreációs használat jellemző, bár utóbbira is van példa. A lényegesen kevésbé addiktív kannabisz esetében pontosan fordítva, a rekreációs használati forma tűnik dominánsnak, igaz az intenzifikált, sőt a kényszeres használat, illetve függőség kialakulásának lehetősége sem vitatott. Hasonló a helyzet a hallucinogénekkel, ahol a kényszeres használat esélye még kisebb. A legnagyobb variabilitást a stimulánsok mutatják. Itt az ecstasy vonatkozásában például egyértelműen a szociális-rekreációs használati mód a domináns (Demetrovics, 2000; Solowij és mtsai, 1992), ugyanakkor az amfetamin és különösen a kokain esetében nem ritka az intenzifikált és a kompulzív használat sem.
Függőség, dependencia
A függőség a köznyelvben is használatos szó, ezért különösen fontos, hogy definiáljuk a klinikai, addiktológiai jelentését. Ehhez közvetlen segítséget jelent számunkra, hogy a pszichoaktívszer-dependencia egy konkrét orvosi diagnózis, és ennek megfelelően pontos leírással szerepel a különböző betegségek azonosításához használatos diagnosztikus kézikönyvekben.
Két ilyen diagnosztikus rendszert ismerünk. Az egyik az Amerikai Pszichiátriai Társaság (APA) által kiadott Diagnosztikai és Statisztikai Kézikönyv (Diagnostic and Statistical Manual, DSM), amelynek jelenleg a negyedik, módosított kiadása (DSM-IV-TR) a legfrissebb (American Psychiatric Association, 2001). Az új kiadás, a DSM-V várhatóan 2013-ban fog megjelenni. Bár a kutatásokban ez az elterjedtebben használt diagnosztikus rendszer, Európában mégis a Világegészségügyi Szervezet (World Health Organization, WHO) által jegyzett Betegségek Nemzetközi
Osztályozása (BNO, azaz International Classification of Diseases, ICD) használata a hivatalos a klinikumban (World Health Organization, 1994b). A BNO jelenleg tizedik kiadását éli, a tizenegyedik a DSM új kiadásának megjelenésével egy időben várható. A két rendszer az elmúlt évtizedekben sokat közeledett egymáshoz, jelentős tartalmi eltérés ma már nincs közöttük.
Sem a DSM, sem a BNO nem egyesíti jelenleg egy csoportban vagy osztályban az addiktológiai betegségeket. Így, míg a kémiai addikciók, illetve a kémiai szerek használatával kapcsolatos egyéb mentális problémák külön csoportot alkotnak (a DSM-ben a „Pszichoaktív szerekkel kapcsolatos zavarok”, míg a BNO-ban a „Pszichoaktív szer használata által okozott mentális és viselkedészavarok” cím alatt), addig a viselkedési addikciók (ezekről a későbbiekben lesz szó) a különböző egyéb betegségcsoportokban elszórtan találhatóak meg.
A dependenciák közös jellemzőit az alábbiakban foglalhatjuk össze:
Folyamatos vágy és kényszer egy bizonyos viselkedés végrehajtására, illetve képtelenség arra, hogy ellenálljon ennek a vágynak. Drogfüggőség esetében ez a viselkedés a drog bevétele, míg a viselkedési addikciók esetében valamilyen viselkedés kényszeres végrehajtása. A játékszenvedélyes személy nem tud ellenállni a játékgépeknek, a kleptomániás kényszerű, legyőzhetetlen vágyat érez a lopásra, a kényszeres evő nem tudja abbahagyni az evést és így tovább. A függőségekben jellemző a viselkedés ciklikussága. A viselkedés megjelenését megelőzően a feszültség növekedése, majd a végrehajtás során átmeneti kielégültségérzés tapasztalható. Előfordul, hogy a viselkedés végrehajtását követően bűntudat is megjelenik. Az átmeneti feszültségcsökkenés után ismét a feszültség növekedése jelenik meg. Gyakran megfigyelhető a tolerancia jelensége, azaz a hozzászokás kialakulása. Ez azt jelenti, hogy a használónak egyre nagyobb mennyiségre lesz szüksége az adott szerből ahhoz, hogy ugyanazt a hatást elérje. A tolerancia a viselkedési addikciók esetében is kialakul, azaz például egyre gyakoribb, egyre hosszabb idejű internethasználat elégíti csak ki a személyt. Szintén gyakori, bár nem feltétlenül kötelezően előforduló tünet a megvonási tünetek megjelenése. Ez azt jelenti, hogy a drog használatának abbahagyásakor vagy a kényszeres viselkedéssel történő felhagyáskor a használó kellemetlen lelki és/vagy testi tüneteket észlel. Nem minden drog használatakor alakulnak ki fiziológiai (testi) megvonásos tünetek, minden drog és minden addiktív viselkedés esetében kialakulhatnak azonban pszichés (lelki) megvonási tünetek. Jellemző tünet lehet a leszokási kísérletek sorozatos kudarca. Igen általános jellemző a legkülönbözőbb testi vagy lelki problémák megjelenése, illetve, hogy a függő személy maga is észleli ezeket a problémákat, de ennek ellenére sem képes felhagyni szenvedélyével.
A szenvedélybeteg többnyire nagyon sok időt fordít szenvedélyére, illetve az attól való megszabadulásra. Ennek is következménye, hogy más, korábbi tevékenységeire nem marad ideje. Nem tudja megfelelően elvégezni a munkáját, romlik az iskolai teljesítménye, nem végzi el a kötelezettségeit. Elveszítheti érdeklődését számára korábban fontos tevékenységek iránt. Megromolhatnak a családi, baráti kapcsolatok. A szenvedélybetegség kialakulása során jellemző, hogy a korábban fontos tevékenységek gyakran elvesztik fontosságukat, nem tudnak már örömet szerezni, nem kötik le az érdeklődést. Ezzel szemben a szenvedély tárgya felértékelődik, minden másnál fontosabbá válik és kiszorítja a használó életéből az egyéb örömforrásokat. Ily módon a munka és a tanulás mellett elvesztheti az értékét a család, a barátságok, a szerelem, a szex, a hobbik és bármi más, korábban fontos dolog.
Mint az a fentiekből is egyértelműen kiderül, a klinikai értelemben vett függőség diagnózis kötelező kritériuma a mindennapi életvitelben, életminőségben megjelenő jelentős mértékű romlás. Egyszerűbben fogalmazva a függőség a személyre és/vagy környezetére nézve ártalmas jelenség. Azoknak a függőségeknek, amelyek nem okoznak problémát az egyén és/vagy környezete számára klinikai (orvosi, pszichológiai) szempontból nem tulajdonítunk jelentőséget. Függőség – általános, köznapi értelemben – lehet a madarászás, a horgászás, bármilyen gyűjtőszenvedély, és ezer más tevékenység, amelyek azonban valóban csak a szó köznapi értelmében függőségek. Ebben a tág értelemben valamennyi embernek vannak függőségei. Klinikai jelentőségük azonban ezeknek a tevékenységeknek mindaddig nincs, amíg nem okoznak szenvedést, nem okoznak egészségügyi vagy pszichológiai ártalmakat, romlást a mindennapi életvitelben, a teljesítményben, a társas (családi, baráti) kapcsolatokban.
Viselkedési addikciók
A viselkedési addikciók közé azokat az addiktív viselkedésformákat soroljuk, amelyek esetében az addikciót nem pszichoaktív kémiai anyag, hanem valamilyen egyéb viselkedés váltja ki (Demetrovics és Kun, 2007, 2010).
A leggyakrabban tárgyalt viselkedési addikciók a kóros játékszenvedély, a kleptománia, a pirománia, a kóros hajtépegetés, a szexuális viselkedés addiktív zavarai (például pornográfiához való hozzászokás, voyeurizmus, exhibicionizmus, pedofília), a táplálkozási magatartás különböző zavarai (például anorexia nervosa, bulimia), a társfüggőség (kodependencia), a munkamánia, a testedzéstől való függőség, a vásárlási kényszer, a számítógépes játékoktól vagy az internettől való függőség, és még sok hasonló viselkedésforma. Természetesen, ezen viselkedésformák többsége egészséges mértékben jelen lehet, sőt jelen kell, hogy legyen a viselkedésben. Megfigyelhetjük, hogy a leggyakoribb viselkedési függőségek – a táplálkozási magatartás zavarai, a kóros játékszenvedély, a szexualitással kapcsolatos problémák – valamilyen alapvető biológiai szükséglethez
(táplálkozás, játék, szexualitás) kötődnek, s ezek túlhajtott vagy túlkontrollált formáiként jelentkeznek, mint betegségek. Függőségről vagy problémák megjelenéséről akkor beszélünk, ha az adott viselkedésforma uralni kezdi a személy viselkedését, és ennek következtében jelentősen károsítja a korábbi életvitelét, illetve a testi és/vagy a lelki egészségét, valamint környezetét. A viselkedési addikciók egy része szerepel a diagnosztikus rendszerekben, míg más problémák nem jelennek meg önálló diagnózisként. A tüneteket tekintve, a viselkedési addikciókat ugyanazok a mechanizmusok jellemzik, mint a kémiai függőségeket.
Irodalom
1. American Psychiatric Association (2001): DSM-IV. Text revision. A DSM-IV módosított szövege. Budapest, Animula Kiadó.
2. Demetrovics Zsolt (2000): Ecstasy: szakirodalmi áttekintés. Addictologia Hungarica, 8 (2): 84–113.
3. Demetrovics Zsolt (2001): Droghasználat Magyarország táncos szórakozóhelyein. Budapest, L’Harmattan Kiadó.
4. Demetrovics Zsolt, Kun Bernadett. (2007): Viselkedési addikciók. In Demetrovics Zsolt (szerk.), Az addiktológia alapjai I.: 133-225. Budapest, ELTE Eötvös Kiadó.
5. Demetrovics Zsolt, Kun Bernadett. (szerk.) (2010): Az addiktológia alapjai IV. Viselkedési függőségek. Budapest, ELTE Eötvös Kiadó.
6. Demetrovics Zsolt, Rácz József (szerk.) (2008): Partik, drogok, ártalomcsökkentés. Kvalitatív kutatások a partiszcénában. Budapest, L'Harmattan Kiadó.
7. National Commission on Marijuana and Drug Abuse (1973):. Drug Use in America: Problem in Perspective. Government Printing Office, Washington.
8. Solowij, N., Hall, W., & Lee, N. (1992): Recreational MDMA use in Sydney: a profile of 'Ecstacy' users and their experiences with the drug. Br J Addict, 87 (8): 1161–1172.
9. Zinberg, N. E. (1984): Drug, Set, and Setting. The Basis for Controlled Intoxicant Use. New Haven-London. Yale University Press.
10. Zinberg, N. E., & Jacobson, R. C. (1976): The natural history of “chipping”. Am J Psychiat, 133 (1): 37–40.
11. World Health Organization (1994a): Lexicon of alcohol and drug terms. Geneva: World Health Organization.
12. World Health Organization (1994b): A mentális és viselkedészavarok BNO-10 szerinti osztályozása. Klinikai leírás és diagnosztikus útmutató. Budapest, Magyar Pszichiátriai Társaság
Ár
32,00 Eur
Megrendelés
Az Ön figyelmébe:
Smart Board gurulós állvány
Smart Board gurulós állvány A Smart Board tábla mûködésének kulcsa az Ön kezében van. Nem szükséges hozzá semmilyen elektronikus vagy elemes íróeszköz, a táblafelület megérintésével vezérelheti a számítógépet, kijelölhet, formázhat objektumokat, ikonokról programokat indíthat. Az íráshoz választhatja...
 
12 próbaérettségi földrajzból
Barta Ágnes - Barta Erika 12 próbaérettségi földrajzból Szerző: Barta Ágnes - Barta Erika Cím: 12 próbaérettségi földrajzból Alcím: Középszint – írásbeli Kiadó, évszám: Maxim Kiadó, 2006 Sorozat: Készüljünk a kétszintű érettségire! Közreműködők: Majoros Júlia...
 
Nebuló 2.
Szautner Jánosné Szigeti Gizella Nebuló 2. - Szerző: Szautner Jánosné Szigeti Gizella Cím: Nebuló 2. Alcím: Képességfejlesztő feladatgyűjtemény 2. osztályosoknak Kiadó, évszám: Marketing Műhely, 2002 Közreműködők: Gyenei Melinda lektor Formátum: A/4, irkafűzött...
 
Szövegszerkesztési alapismeretek
Szövegszerkesztési alapismeretek A könyvhöz kapcsolódó név/nevek: Kökény Sándorné (Szerző) Lombosné André Adrienn (Lektor) Szalay Sándor (Lektor) Falussy Anna (Lektor) Pálinkás Jánosné (Szerkesztő) Nemzeti Tankönyvkiadó Rt. Budapest 1996 ISBN-szám: 963-18-7002-2 Kötéstípus: Ragasztott...
 
Csepü, lapu, gongyola
Patyi Beáta Csepü, lapu, gongyola Szerző: Patyi Beáta Cím: Csepü, lapu, gongyola Alcím: Népi mondókák, dalok kicsiknek és nagyoknak Kiadó, évszám: Jel Kiadó, 2005 Formátum: B/5, keménytáblás Terjedelem: 352 oldal ISBN: 963 9318 77 9 A gyűjtemény közel...
 
Copyright © 2007 CS.L.